Das Model

Röviden csak annyit, hogy megcsináltam a sound-ot - wow, miközben ezt írom betaláltam a szemetesbe a zsebkendővel -, de ettől hangmérnök nem leszek, csak tisztességes minőségben tudom feldemózni a feldemózandót. Ezen felbuzdulva fel akarom nyomatni az összes dalt takra, aminek kész a szerkezete, hogy aztán mankósávként mindenki otthon serényen pengessen, üssön, verjen. Erre azért van szükség, mert egyikünk se vitte el a lottó ötöst/hatost, így minimalizálni kell a stúdióban való pöcsölés idejét.

A napi 1 óra gyakorlás (ami az utóbbi időben inkább kettő), kezdi éreztetni pozitív hatását, ami azt jelenti, hogy 70-80 bpm környékén már nem vagyok olyan béna. Persze feltehetnéd a kérdés, hogy minek ott trenírozik az ember, amikor a rendes sláger 110, a rokk meg méggyorsabb. A válasz egész egyszerű. Lassú taknál válik el a szar a májtól. Ha mondjuk egy 70 bpm-es takra te nyolcadokat, tizenhatodokat játszol, akkor elég hamar kiderül milyen pontos vagy. Egy nyolcadnál kettő, egy tizenhatodnál 4 hangot kell kipengetned mire jön a következő takjel, amire vagy odaérsz vagy elcsúsztál. Ezután jön a megtekerés, hogy mondjuk nyolcadra beszállni, azaz két takjel között, vagy tartani folyamatosan a tizenhatodozást és váltani. Az önsanyargatás tárháza végtelen.

Persze drámai javulásnak nem voltam elszenvedője, de legalább megnyugtat, hogy nem az okoz problémát, hogy vajon egyre sikerül-e beszállni vagy sem. Lehet, hogy I suck, de legalább less.