Das Model

Az utóbbi napokban eléggé le voltam törve, mert hiába a mindenféle alkatrész, ha nem jön ki a láncvonal. Igen-igen, egysebességes biciklinél ez a legfontosabb dolog kb. Ez dönti el, hogy gurul vagy nem gurul.

Mi is az a láncvonal? A láncvonal általánosságban nem más, mint a hajtókaron pihenő középső lánctányér távolsága a bicikli hosszanti tengelyétől számítva. Gyk, ha hosszában félbevágnánk a biciklit, akkor milyen messze lenne onnét a középső lánctányér.

Egysebességes bicikliknél ez a szám azért fontos, mert a hátsó keréken csak egy lánckerék van, valamint a használt láncok nem hajlékonyak, így a láncnak magának egyenesnek kell lennie (1-2mm hibával max).

Az alapvető szabály az, hogy az ember előbb vegyen hátsó kereket és arra lánckereket (vagy menetes racsnit, hogy pontosan fogalmazzak) és utána nézze meg, milyen középcsapágy is kell.

Eddig a pontig nincs is semmi probléma, octalinkes középcsapágyból is elérhető 43.5, 47.5 és 50mm-es láncvonalú darab. No persze azt említsük meg, hogy a 43.5 az vagy Ultegra vagy Dura-Ace.

A probléma most jön. Sikerült egy olyan hajtókart venni hirtelen felindulásból, ami egy négy fogópontos shimano rendszerű Deore hajtókar. Ennek az az egyik jó tulajdonsága, hogy mind a három felszerelhető lánctányér különböző átmérőjű belső körrel rendelkezik. A legkisebb esetén ez érthető, de a két nagyobbik esetén már nem teljesen. Kb. 1 mm a különbség a két belső kör között, ami azt eredményezi, hogy a legnagyobb lánctányér nem rakható középső helyée. Ebből viszont az következik, hogy a gyári láncvonalakkal nem tudsz számolni, hiába szép az élet.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az ember sírvafakad, elszontyolodik, majd megoldás után kutat. Egyes források szerint a BikePositive Denver névre hallgató hátsó agyának Dicta racsnival szerelt kombinációja 52mm-es láncvonalat ad ki. Amennyiben elfogadjuk azt a mérést, hogy a legnagyobb lánctányér a láncvonaltól 8-9mm mm távolságra van, akkor azt kapjuk, hogy a szükséges láncvonalunk középcsapágy tekintetében 52-8=44. Ez pedig nem más, mint a Dura-Ace / Ultegra szériákban elérhető 109.5mm tengelytávolsággal megáldott octalinkes monoblokkok lánctávolsága, ami 43.5mm.

Természetesen ennyire nem egyszerű az élet, hogy mindent eldobva önfeledt visongások közepette rohanjunk a legközelebbi boltba. Miért is?

1. A Dura-Ace / Ultegra család középcsapágyait a hozzájuk való hajtókarokhoz tervezték, így nem tudni, hogy egy Deore esetén hogy alakulna a láncvonal.
2. A Deore hajtókar kiképzéséből adódóan mindkét oldalon legalább 20mm-nek kell lennie a kilógó tengelynek.
3. Az említett monoblokkok kifutó termékek.

Hogy valami sommás megállapítással legyen a végére: Egysebességes biciklit épíeni otthon, házilag szopás. Sok idő, nem olyan sok pénz és sok szopás.

Update: A Dura-Ace és társai Octalink V1, míg a Deore és testvérei Octalink V2 szabvány szerint készültek, a két szabvány teljesen inkompatibilis egymással. 

Megkaptam ma a C++ kódolási szabályok című könyvet és atom jó.

Köszönöm az Egyetemnek, meg minden! 

Valamikor régebben fogalmazódott meg bennem, hogy rehabilitálom immár 14 éves kerékpáromat. Ennek egyik oka, hogy szeretnék egy olyan kerékpárt, amely egyszerű felépítésű, kevés dolog mehet tönkre rajta és ebből (is) kifolyólag menetbiztos.

A megoldást az egysebességű bicikli jelentette számomra. Ki is találtam, hogy én csinálok a régi bringám vázából egy jó kis egysebességűt. Az álmodozás két hete kezdett valósággá fordulni, amikor Alsóörsön kicibáltam a kamrából a gépet és hosszú szomorú pillantásokat vetettem rá, majd Kedvesemnek kijelentettem, hogy megkezdem a rehabilitációs projektet. Természetesen értetlenül állt a dolog előtt, mert "ad1, van már bringád, ad2. többet költenél rá, mint amennyiből egy teljes felszereltségűt veszel".

Természetesen (Horváth Ágnes után szabadon) tisztánlátásomat az észérvek nem homályosíthatták el. Szó szót követett és az elmúlt két hétben nekiláttam az interneten fellelhető oldalakat böngészni, valamint Makrélát legújabb agyrémemmel abuzálni.

Ezúton is köszönöm Makréla végtelen türelmét és apai jótanácsait.

Az első kézzelfogható legújabb eredménye projektemnek ma született meg: Konzumáltam egy pár AVID FR5 fékkart. Természetesen hosszú gondolkodás után arra jutottam, hogy mindenképpen egy szervízre fogom bízni a bringa (újra)építését - jelenleg a Bajnok szervíz tűnik nyertesnek. Természetesen amíg megírhatom az első emailt, hogy jaj de szeretném, hogy építsenek egy bringát nekem, sok időnek kell eltelnie, hiszen 125 km választ el imádatom jelenlegi tárgyától és egyhamar nem jutok vissza Alsóörsre.

Hát ez van most. 

Jí, kámon!

Van ez a "zseniális" Anyádat blog az Indexen. Megvalósítja azt, amire minden egyszeri felhasználó vágyik. Hogy kiöntse lelkét, elsírja panaszát, mindezt lehetőleg a lehető legprimitívebb módon. Ahogy a gyökér a haveroknak akárhol előadja, hogy ez mekkora geciszar ez a kurva gép. Drága magyar egyszeri felhasználóink végre egy zászló alatt csoportosulhatnak, szídhatják a windows - hiszen nekünk Mohács és egy elnyomó hatalom kell. Anélkül nem tudjuk megélni magyarságunkat. Ha ez az MS akkor az MS, ha ez az MSZP (figyelem a Levenshtein-távolság csak 2!), akkor az MSZP.

A legkedvesebb az az egészben, hogy gyorsan beposztolódott, hogy ne tessék ide megoldásokat írni, ne tessék minket a nyomorunkban megzavarni! Az persze egy külön fejezet, hogy a "use linux" kommentek segítő ereje közel van a nullához.

Éljen a magyar kiberugar. 

Ha valamit igazán rühellek az összes - de tényleg az összes - PC (alkatrész)gyártóban, az a driverük. Adott a Windows. Az kinéz valahogy és egy adott logika szerint van felépítve. Jön az okos drvier fejlesztő és csinál egy igénytelen programot. Új hálózati felület a régi helyett, új keverő a régi helyett, új ikonok a vezérlőpultban. De minek? Plusz szolgáltatás kb. 0. Cserébe minden driver jó nagy, felrak ezer felesleges dolgot és még szarul is néz ki.

Tényleg nincs ezeknél a gyártóknál valaki aki azt mondja: Gézám, egy install legyen, de semmi system tray ikon. Műköggyön jól, no csicsa?

Zajlanak a dolgok, nincs semmi izgalmas. Bitbuzulás nincs, mert semmi világmegváltó nincs. Meséljem el cimkék segítségével.

kételkedés, újraértékelés, keresés, fáradtság, süllyedés

Majd ha elmúlik és terméketlen perceimnek vége, akkor írok valamit.

Ed Post: Real Programmers Don't Use Pascal

A tegnapi fikázódás után evezzünk nyugodtabb vizekre. Azt minden esetre meg kell jegyeznem, hogy a tegnapi post kiváltó okáról végülis bebizonyosodott, hogy ártatlan - tehát dokumentálva volt - ellentétben több másik metódussal, mellyel aznap találkoztam.

Az idézet gyermekkorom egyik kedvenc írásából származik, amely segített abban, hogy később semmilyen körülmények között ne tanuljak meg Pascal esetleg Delphi programozási nyelveken. Amikor az egyetemre kerültem, akkor több esetben láttam bebizonyosodni, hogy aki egyszer rászokik a paszkálul programozásra, az úgy is marad.

Természetesen ez (akkori) rövidlátásomnak és előítéleteimnek volt betudható. Az más kérdés, hogy a Pascal programozási nyelv tekintetében továbbra is előítéleteim vannak. Amatőröknek - figyelem, nem pejoratív jelző - szánt nyelv, ami az amatőröket szopatja legjobban. :-)

A kitérő után térjek a lényegre. A mai nap belefutottam abba a problémába, hogy az általam használt, előre megírt függvénykönyvtár nem tud mindent, amire nekem lenne szükségem. Mielőtt megvádolna valaki azzal, hogy "persze, a segged alá toljanak mindent, aszt ha nem, akkor ugatol", felhívom a figyelmet, hogy nem hiányosságról beszélünk.

A használt osztályok mindegyike az adatrészeket publikusként tárolja. C++ esetén ezt igénytelennek is lehetne nevezni, de jelen esetben csak így hozzáférhető nagyon sok attribútum. Arról nem is beszélve, hogy a tipikus getAlma, meg setKörte metódusok egyáltalán nincsenek jelen.

Ezekkel a peremfeltételekkel kellett megoldani, hogy egy szép hosszú tömbbe egy másik tömbből másolgassak, persze mindig máshova, pointerek mindenhol. A megoldást a memcpy() és a sizeof() függvények adták, amelyekkel egy sorban le lehetett tudni az egészet. Természetesen mindez két osztály adatmezője között.

Semmi extra, viszont történt egy fontos dolog. A megszokott C++ megközelítés helyett teljesen C-be mentem át. (C++-hoz képest) Low-level megoldás, neki a memóriaterületeknek. És itt lép be a fontos dolog. A stanard C api ismerete nélkül lehetett volna különféle for ciklusokkal erőlködni, megfelelően nagy hibalehetőséggel. Így viszont minden supersmooth.

A fejlesztés harmadik ökölszabálya tehát így szól:

Tudni kell, mi történik egy absztrakciós szinttel alattunk és tudni kell megfelelő módon lenyúlni oda.

Az ilyen lenyúlkálás az esetek többségében nem szép, kellemes és egyszerű megoldás - föntről nézve -, de még mindig szebb, mint amit a meglévő szinten művelnénk a probléma megoldása érdekében.

Kicsit más, de kapcsolódik: Daniel Jalkut: C is the new Assembly.

Az OpenSource legnagyobb erőssége nem abban van, hogy szabadon hozzáférhetsz a kódhoz és módosíthatod azt kedved szerint, hanem abban, hogy szabadon hozzáférhetsz az alapvetően geciszarul dokumentált program kódjához és legalább van egy esélyed rájönni, hogy mit is csinál pontosan.

A fejlesztés második ökölszabálya tehát így szól:

Nem az a lényeg, hogy milyen licensz/nyelv/versioning/fejlesztési mechanizmus, hanem az, hogy működik és van hozzá egy tisztességes dokumentáció.

Az fejlesztést végző emberek 99% leszarja a forrásod, viszont nem szeretne szopni az igénytelenséged miatt. 

A "munkám" során (önlab) legtöbbet egy RAW adattal dolgozom. Ahhoz, hogy használni tudjam, át kell alakítani WAV-ba. Mivel Macintelre még nem tudtam beszerezni Matlabot, így írtam egy saját WAV konvertert. Hiba volt. Kb. 4 órája próbáltam megfejteni, hogy miért csúsznak el a számolások és mostanra kiderült: A saját WAV konverterem valamit igen jól elszúr, ellenben Matlab-ból kiexportolva minden jól működik.

A fejlesztés első ökölszabálya tehát így szól:

Ha valami már implementálva lett és működik, akkor ne írd meg mégegyszer.

Nem csak kidobott idő (inkább keríts egy Matlab-ot valahonnét), de újabb hibalehetőségeket is magában rejt.

Sokat szöszöltem, míg kiválasztottam ezt a számot. A gond ott van, hogy az összes Avenue D nóta különböző és mindegyikben van egy kicsi, amit érdemes megmutatni. Nos, ezért ez egy kompromisszumos választás.

Update: Természetesen az odeo nem akarta megenni az eredeti nótát, így egy másikat választottam. Odeo rocks.

Most nézem, a Client nagyon rágyúrt a Laibach-szerű military stílusra, ráadásul megszaporodtak, mert 6 formás, női lábat számoltam meg! Az image-re mégjobban rágyúrnak a stilizált sas logóval is. Éljen a Client, éljenek a militarista megjelenésre hajazó lányok *ostrocsattanás*.